Adventi lelkigyakorlat, Győrújbarát, dec. 8-11
Gondolatok, emlékek, benyomások:
- Még sohasem voltunk ennyien. 72 fő. Felvidékről, Rábaközből, Győrből és a környékről, Petőháza…85 %-uk már sokadszorra jön. Gyakran mondják kisebb- nagyobb közösségekre, hogy egy nagy családot alkotnak. Nos, a mienk tényleg az! Bár nyitottak vagyunk, mindig jönnek újabb testvérek is. Mekkora az öröm az újratalálkozásnál! Házaspárok, nők, férfiak, vegyesen. A legfiatalabb 21 éves, de vannak 80 felettiek is. Kishitű voltam, megijedtem a jelentkezők számától! De íme, dolgozik a Szentlélek, működik a kegyelem, fegyelmezett a csoport: megvan az ideje a szólásnak, meg a hallgatásnak, a csendnek, a pihenésnek, a munkának, az imádságnak…Odafigyelés, tapintat, jóindulat… Igazi szerető közösséggé válunk.
Szombaton este az Apor iskolások vezetésével és részvételével gyújtottuk meg az első adventi gyertyát az új egyházi év kezdetén.
12 év kegyelem- 12 év küzdelem
Az Apor- iskola végzőseinek ifjúsági cursillojáról
Amikor 1999 augusztusában néhány kolléganőmmel elvégeztük a cursillot, Ferenc atyával ( Benkovich Ferenc atya- templomunk, iskolánk építője és lelkipásztora) egyetértésben nagy lelkesen úgy gondoltuk, hogy ez az, ami, talán iskolánk érettségi előtt álló diákjainak is összefoglalhatja azt az útravalót, amit hosszú éveken át, csepegtetve, türelemmel, példaadással, jó szóval, jobb esetben a család segítségével próbáltunk beléjük plántálni. Úgy éreztük, eléggé érettek már ahhoz, hogy az előző évfolyamokon megszokott, kicsit könnyedebb, egynapos lelkigyakorlatok után az utolsó évben három napra „ kivonuljunk velük a világból” ( ahogy a cursilloban szokás, külön a fiúk és külön a lányok) , hogy imádkozzunk és dolgozzunk. Azaz, hallgassák meg előadásainkat kereszténységünk legfontosabb tanításairól ( saját életünkből merített példákkal még életszerűbbé téve), azokat vitassák meg kisebb csoportokban, majd esténként számoljanak be beszélgetéseikről, gondolataikról.
A mai napon került sor Csóka Gáspár OSB aranymiséjére. Templomunk és az Apor iskola pasztorális munkájában mindig is segítő atyával most együtt imádkozhattak a hívek, a szentmise végén pedig aranymisés áldásban részesülhettünk.
Október 16-án tartottuk a házaspárok imaóráját, amelyen Szent Mónika imájával indítva, egy 15 állomásos "keresztutat" mondunk el. Egy tized rózsafüzérrel fordultunk a Szűzanyához, majd Ferenc atya áldásában részesülhettünk, az Úr szent színe előtt.
Templomunk egykori káplánja, Dr. Egresits Ferenc pápai prelátus, székesegyházi kanonok ezüstmiséjének adott otthont templomunk. Sok szép emlék és ismerős arc köszönthette Feri atyát, akinek munkájára ezúton is Isten áldását kérjük.
Szeptember 18-án került sor a fiatalok imaórájára, ahová a házasság előtt álló ifjak kaptak meghívást. Bíztatásul, tanúságot téve az ötgyermekes Kincses házaspár mesélt életükről. Az imaórát követően kötetlen beszélgetésre került sor a plébánia alagsorában.
A család éve alkalmából imaórát szerveztünk az idős családapák, családanyák, nagyszülők, dédszülők részére, akik visszatekintve életük időszalagján a jövőben is gondolkodva imádkoztak együtt. A szentóra végén pedig felvehették a betegek kenetét és áldásban részesültek.
Örvendetes, szép eseménynek adott otthont templomunk. Egykori nagy segítség, Szabó József atya személyében visszajött közénk és gyémántmisés áldásban részesítette a jelenlévőket. A szentmisét követően kötetlen nosztalgiázásra került sor a templomi alagsorban. József atyát a Jóisten éltesse sokáig!
A cursilliosok ultreya találkozójára került sor templomunkban, ahová szép számban érkeztek a zarándok hívek. A szentmisét követően tanúságtétel, majd szentségimádás következett.
Egyházközségünk zarándoklata Lengyelországba augusztus 1-5 között Hétfőn hajnalban, útnak indító szentmisénken azért könyörögtünk, hogy a Szentlélek Úristen segítsen bennünket a Szentatya nyomdokain járva, gyermekkorának, ifjúságának helyszíneit felkeresve lélekben is követni őt az életszentség útján: példát venni és erőt meríteni szerénységéből, szolgáló szeretetéből és imádságos lelkületéből. Az autóbuszon, rózsafüzért imádkozva, a szentatya életéről szóló filmet megtekintve hangolódtunk rá, hogy a fizikai távolságok megtétele mellett, gyönyörködve a teremtett világ szépségeiben, mindannyian megjárhassuk a magunk lelki zarándokútját is, hisz nem turista útra mentünk! S a Szűzanya és a Szentatya mintha egy ládikát nyitott volna ki előttünk: szórták elénk a kegyelem gyöngyszemeit, csak észre kellett venni, lehajolni és felszedni őket!
Templomunk hívei, ministránsai Dömötör Ádám szervezésében, Németh Gábor atya és Ferenc atya vezetésével római zarándoklaton vett részt. Útjuk során Assisiben, Padovában is jártak. Az örök városban három napot töltöttek el.
A pünkösd kettős ünnepe utáni tizedik napra (csütörtökre) esik az Úr napja a katolikus naptárban. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” (Corpus Christi Mysticum) az oltáriszentséget ünnepli az egyház.
Templomunkban az ünnepi körmenetre a 10.30-as szentmisét követően került sor.
Immár 24 éve, hogy pünkösdkor felszentelték templomunkat. Hagyományos búcsúi szentmisénken Somfai Elemér karnagy úr által vezetett énekkart hallhattuk, majd a misét követően a Kisalföld néptáncegyüttes Csörögi Derőce csoportja mutatott be néptáncot, majd az Apor iskolások pünkösdi műsorára került sor. Ezt követően a Csobolyó Aprók kalocsai lakodalmasát láthattuk.
A családok éve alkalmából május 15-én, a Jó Pásztor vasárnapján köszöntöttük templomunkban az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat. A ministránsok szívhez szóló köszöntőit követően Tóth Ildikó aporos diák előadásában népdalcsokrot hallahttunk. Ezt követte a leendő édesanyáktól a dédimamákig hallható versek, vallomások, imák. Bakosné Tripolszki Teréz csodálatos hegedűjátéka Somfai Elemér orgonakíséretében meghitt perceket teremtett. Végül Ferenc atya osztotta meg velünk gondolatait.
Április 16-án az Apor iskola 1-6. évfolyamos diákjai nagyböjti lelkigyakorlaton vettek részt a templomunkban. Ferenc atya bevezető elmélkedése Boldog Apor Vilmos vértanú püspök életéről szólt, amelyben mindig kiemelte, hogy a mai fiataloknak mi az aktuális üzenete. Ezt követően az 1-4. évfolyamosok keresztutat jártak a templomban, az 5-6. évfolyamosok pedig az altemplomban a Szentek életét bemutató interaktív bemutatót követően vettek részt a keresztúti imádságban.
Gyümölcsoltó Boldogasszonyt követően a 17.00 órai szentmise után, meghitt imaórán vehettünk részt templomunkban. A Család éve programsorozatunk részeként a várandós kismamákkal együtt imádkozhattunk. Elmélkedések, imák, ének, orgona és hegedűszó, valamint tanúságtétel mellett imádkoztunk a születendő gyermekekért, családokért és azokért, akiknek még nem adatott meg a gyermekáldás, hogy a Jó isten vegye őket oltalmukba. Az imaóra végén Ferenc atya áldásban részesítette a résztvevőket.
Március 17-20 között cursilliós nagyböjti lelkigyakoratot szerveztünk, amelyen 70 fő vett részt. Az elmélkedések, szállás a győrújbaráti lelkigyakorlatosházban volt. A zarándokok Ferenc atya vezetésével megtekintették az Apor iskolát, a Szent Anna Otthont, majd Templomunkat, ahol a keresztutat is elvégezték.
Ünnepi szentmise keretében egy jeles esemény vette kezdetét március 5-én: az "Öreg Aporosok" találkozójának lehettünk részesei templomunkban.