Szentlélek templom, Győr


Aktualitások archívum


« 1 | 2 »

Március 23-án a vértanú Boldog Apor Vilmos ereklyéje jelenlétében emlékezhettünk meg püspökünk életéről, munkásságáról. A Szentlélek templomban az alsó tagozatosok drámajátéka és a tanítók megemlékezésse tette felejthetetlenné a délutáni szent órát, majd a Rózsafüzér társulat imaórájába kapcsolódhattunk bele. Az Apor keresztutat követően egy nem mindennapi eseménynek lehettünk részesei. Szentmisével kezdődő ereklye-zarándokúton indultunk a Szentlélek templomtól az Apor iskola felé. A végtelennek látszó zarándok-sereg gyertyával a kezében, énekelve-imádkozva érkezett az iskola terén álló Apor szoborhoz. Itt egy tized rózsafüzér, majd imádság következett és elénekeltük az újonnan született Apor himnuszt. A Te Deumra az iskola kápolnájában került sor, ahol az ereklyét is elhelyeztük. Másnap reggel az iskolai szentmisét az előző nap folytatásaként élhettük meg.

 

Képek>>

Credo Tv műsor>>

 


Boldog Apor Vilmos vértanú püspök ereklyezarándoklat a Szentlélek templomtól az Apor iskoláig
2015. március 23.


15.00 imaóra az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont kisdiákjaival
16.00 Rózsafüzér
17.00 Keresztút
18.00 Szentmise, imádkozva-énekelve gyertyás körmenet az Apor iskolához. Himnuszának eléneklése a vértanú püspök szobránál. Te Deum-mal bevonulás az Apor iskolába.


Plébániánk, egyházközségünk hagyományos zarándoklatára került sor a győri Bazilikába. A keresztutat püspöki szentmise követte, majd együtt imádkozhattunk a Vérrel Könnyező Szűzanyához.

 

Képek>>


2015.03.15. - Imaóra

Ferenc pápa felhívására, a világbékéért tartottunk templomunkban imaórát a délelőtti szentmisék előtt. Ezen alkalomból Ferenc atya elmélkedését követően a Rózsafüzér társulat imájába kapcsolódhattunk bele.


2015.02.20. - Keresztút

Hamvazószerdával kezdetét vette a nagyböjti időszak. Péntekenként 17.30-tól keresztút-járásra hívjuk és várjuk a kedves híveket!

 

Képek>>


2015.01.14. - Szentségimádási nap

Hagyományosan az év elején a győri templomok szentségimádási napokat tartanak. Minden nap más és más helyszínen lehet az Úr színe előtt imádkozni. A beosztásnak megfelelően az Aporos tanulók mellett a Szent Anna Otthon és Apor iskola dolgozói, a Rózsafüzér Társulat, a Cursillisták csoportja és a képviselőtestület vezetett imaórát. Idén a fő hangsúlyt a diákok szent óráin az Egyházmegye által meghirdetett Apor emlékévhez kapcsolódva a vértanú püspök életéből vett példák és imádságok kapták. Boldog Apor Vilmos pappá szentelésének 100. és vértanú halálának 70. évében az Oltáriszentségi Jézus előtt különösen is imádkoztunk papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatásokért, hogy szolgálatuk által megújuljon a hitélet egyházmegyénkben és hazánkban. Az esti zárószentmisét Juhos Imre a Győri Papnevelő Intézet lelki igazgatója, spirituálisa celebrálta.

Képek>>


2015.01.08. - Szentségimádási nap

Venite adoremus Dominum! – Jöjjetek, imádjuk az Urat!
Január 13. – egyházközségünk Szentségimádási napja


A szentatya szívből buzdítja a keresztény közösségeket és a lelkipásztorokat, hogy az évi szentségimádási napok megtartásával merítsenek lángoló hitet és szeretetet a Szent Eucharisztiából.

 

VI. Pál pápa ajánlotta, hogy minden templomban legyen legalább egyszer egy évben hosszabb ideig tartó, ünnepélyes szentségkitétel, hogy a helyi közösség e szent titkot mélyebben átelmélkedje és imádja. Amikor az Oltáriszentség előtt időzünk, tárjuk fel előtte a szívünket, imádkozzunk szeretteinkért, az egyházközségért, hazánkért, egyházunkért. Szentségimádás idején a Szentlélekben Krisztussal egyesülve felajánljuk életünket a Mennyei Atyának. Ebből a csodálatos kapcsolatból növekszik hitünk, reményünk és szeretetünk.

 

A szentségimádás napjának beosztása:

7.00 Szentségkitétel
8.00 Az Apor iskola 11-12. évfolyamosai
8.45 Csendes, egyéni adoráció
9.55 Az Apor iskola 5-6. évfolyamosai
10.40 Rózsafüzér társulat
11.45 Az Apor iskola 9-10. évfolyamosai
12.40 Az Apor iskola 7-8. évfolyamosai
13.25 Csendes, egyéni adoráció
14.00 Apor iskola és a Szent Anna Otthon dolgozói
15.00 Apor iskola alsó tagozat
16.00 Cursillisták
17.00 Képviselőtestület
18.00 Ünnepi szentmise

 

A szentségimádási elmélkedéseket a felsorolt csoportok vezetik, de kérjük a kedves híveket, hogy reggel 8 és este 6 között jöjjenek be a Szentségi Jézushoz, és bármikor csatlakozhatnak az imádkozó közösségekhez.


Boldog Apor Vilmos pappá szentelésének 100. és vértanú halálának 70. évében az oltáriszentségi Jézus előtt különösen is imádkozzunk papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatásokért, hogy szolgálatuk által megújuljon a hitélet egyházmegyénkben és hazánkban.
 


2015.01.06. - Archívum

Az elmúlt évek eseményei az Archívumban találhatók.


« 1 | 2 »


Misék rendje

 

ld. HIRDETÉSEK



vetítő