Szentlélek templom, Győr


Aktualitások archívum


« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 »

Gyümölcsoltó Boldogasszonyt követően a 17.00 órai szentmise után, meghitt imaórán vehettünk részt templomunkban. A Család éve programsorozatunk részeként a várandós kismamákkal együtt imádkozhattunk. Elmélkedések, imák, ének, orgona és hegedűszó, valamint tanúságtétel mellett imádkoztunk a születendő gyermekekért, családokért és azokért, akiknek még nem adatott meg a gyermekáldás, hogy a Jó isten vegye őket oltalmukba. Az imaóra végén Ferenc atya áldásban részesítette a résztvevőket.

 

Képek>>


Március 17-20 között cursilliós nagyböjti lelkigyakoratot szerveztünk, amelyen 70 fő vett részt. Az elmélkedések, szállás a győrújbaráti lelkigyakorlatosházban volt. A zarándokok Ferenc atya vezetésével megtekintették az Apor iskolát, a Szent Anna Otthont, majd Templomunkat, ahol a keresztutat is elvégezték.

 

Képek>>


Ünnepi szentmise keretében egy jeles esemény vette kezdetét március 5-én: az "Öreg Aporosok" találkozójának lehettünk részesei templomunkban.


2011.02.07. - Család éve

Február 6-án a 16.00 szentmisét követően Balázs áldással összekötve Ferenc atya megáldotta a kisgyermekeket és szüleiket, majd ezt követően  a fiatal családokért imádkoztunk.

 

Képek>>


2011.02.06. - Szalagavató

Az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont végzős diákjainak szalagavató szentmiséjére február 5-én került sor. A tanulók az érettségiig viselhetik a megáldott szalagokat .


2011.01.13. - Szentségimádás

Hagyományosan Templomunkban a mai napon egész napos szentségimádás volt, ahol csoportosan óránként és egyénileg is az Úr színe elé járulhattunk. Felemelő, bíztató és örömteli volt látni, hogy mennyien megfordultak nálunk. A Szent Anna otthon lakói, dolgozói, az Apor iskola diákjai, tanárai, dolgozói, a cursillisták, a képviselőtestület, a rózsafüzértársulat tagjai mind, mind jelen voltak. A szentségeltételt követően az ünnepi szentmisét Csóka Gáspár OSB celebrálta.

Képek>>


Lelki élet a Szentlélek templomban, 2010
(Év végi beszámoló)

 

Mint mindig, idén is január 13-án volt sokakat megmozgató szentségimádási napunk, ami, mondhatjuk, a „Papok Évének” jegyében telt, mert szinte minden csoport, közösség imádkozott papi, szerzetesi hivatásokért, Anyaszentegyházunkért. Idén, a Családok évében minden bizonnyal a családokért fohászkodunk majd sokat.
Január 25-én, Szent Pál ünnepén az ő leveleiből olvastunk fel az Oltáriszentség jelenlétében egymás örömére és épülésére...


2010.12.25. - Karácsony 2010

December 24-én délután plébániánk ministránsai a Marek házaspár vezetésével pásztorjátékot mutattak be, felidézve ezzel a közel kétezer éve történt eseményeket, közelebb hozva hozzánk az Úr Jézus Krisztus születésének misztériumát. Az ünneplés az éjféli szentmisével folytatódott.

Karácsony napján az ünnepi szentmisén Somfai Elemér karnagy úr vezetésével a templomi kórus és az ezt kiegészítő vendégművészek tették felemelőbbé a legszentebb áldozatot. Benkovich Ferenc atya ünnepi szentbeszédében felidézte a bibliai eseményeket és ebből kiindulva rámutatott, hogy a mai kor emberének nem a pompában, hanem Krisztusban kellene keresni a boldogulását. Kiemelte a családok fontosságát és kérte a híveket, hogy fokozottan figyeljék a templomi, egyházi felhívásokat, rendezvényeket a család évére való tekintettel.

 

Képek a pásztorjátékról>>

Ünnepi szentmise>>

 


2010.11.28. - Adventi gertyagyújtás

Az első adventi gyertya gyújtásával elkezdődött az új egyházi év. Szombaton este az Apor iskola alsó tagozatosai vezették az első gyertya gyújtásának áhitatát, vasárnap este pedig az Aporos gimnazisták elmélkedtek.


2010.10.24. - Rózsafüzér imádság

Október 23-án, szombaton Rózsafüzér-napot tartottunk templomunkban, amelynek programja a következő volt:
•14.30 Szentségkitétel. Örvendetes és fájdalmas rózsafüzér énekekkel, elmélkedésekkel.
•16.00 Szerény uzsonna a plébánián
•17.00 Dicsőséges rózsafüzér
•18.00 Ünnepi szentmise
 

Imáinkba foglaltuk hazánkat, a családokat, a betegeket, a papi hivatásokat, a fiatalokat és gyermekeket és egyházközségünket.

 

 


Hála és köszönet egyházközségünk híveinek


Mozgalmas időszak volt Rózsafüzér Királynőjének hónapja templomunkban. Október közepén szerveztük iskolánk 95 végzős diákja számára az ifjúsági cursillot. 40 fiú a plébánián, 55 lány pedig győrújbaráti lelkigyakorlatos házunkban élte át a három napos lelkigyakorlatot. Őszinte tanúságtételeik, az azóta velük folytatott beszélgetések, a három nap alatti belekapcsolódásuk, kérdéseik, nyitottságuk azt jelzik, hogy a mag talán csak keveseknél hullott köves talajba. Köszönjük a plébánián a fiúk ellátásáról gondoskodó asszonyok munkáját, a hívek és a két idősotthon lakóinak sok-sok imáját. A lelkeket Isten kegyelme számára ezek az imák nyitották meg.
 


2010.10.18. - Cursillo

Az elmúlt hétvégén háromnapos lelkigyakorlaton, cursillo tanfolyamon vettek részt végzőseink. Bár fizikailag fáradtan, de elmondásuk szerint, lélekben megerősödve térhettek haza a fiatalok. A cursillo során volt alkalom a beszélgetésre, egymás jobb megismerésére, ugyanakkor a hitbéli ismeretek pontosítására, elmélyítésére is. A fiúknak a Szentlélek plébánián, a lányoknak pedig a Győrújbaráti lelkigyakorlatos házban szerveződött a program, amely lebonyolításáért minden szervezőnek hálás köszönetet mondunk, és szeretettel hívjuk, várjuk a felnőtt cursillokra az érdeklődőket! 

 

 


Nem mindennapi eseménynek adott otthont templomunk a mai napon. A mintegy 700 fős osztrák munkás zarándokcsoport tartotta nálunk vasárnapi szentmiséjét, amelyet főpásztoruk, Paul Iby  püspök úr celebrált.

 

Képek>>


2010.09.01. - Új honlap

Folyamatosan szépülő templomunk most egy új honlappal büszkélkedhet. Folyamatosan töltjük tartalommal, képekkel. Minden jó ötletet szívesen veszünk...


« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 »


Misék rendje

 

ld. HIRDETÉSEK



vetítő