Szentlélek templom, Győr


Aktualitások archívum


« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 »

Plébániánk, egyházközségünk hagyományos zarándoklatára került sor a győri Bazilikába. A keresztutat püspöki szentmise követte, majd együtt imádkozhattunk a Vérrel Könnyező Szűzanyához.

 

Képek>>


2015.03.15. - Imaóra

Ferenc pápa felhívására, a világbékéért tartottunk templomunkban imaórát a délelőtti szentmisék előtt. Ezen alkalomból Ferenc atya elmélkedését követően a Rózsafüzér társulat imájába kapcsolódhattunk bele.


2015.02.20. - Keresztút

Hamvazószerdával kezdetét vette a nagyböjti időszak. Péntekenként 17.30-tól keresztút-járásra hívjuk és várjuk a kedves híveket!

 

Képek>>


2015.01.14. - Szentségimádási nap

Hagyományosan az év elején a győri templomok szentségimádási napokat tartanak. Minden nap más és más helyszínen lehet az Úr színe előtt imádkozni. A beosztásnak megfelelően az Aporos tanulók mellett a Szent Anna Otthon és Apor iskola dolgozói, a Rózsafüzér Társulat, a Cursillisták csoportja és a képviselőtestület vezetett imaórát. Idén a fő hangsúlyt a diákok szent óráin az Egyházmegye által meghirdetett Apor emlékévhez kapcsolódva a vértanú püspök életéből vett példák és imádságok kapták. Boldog Apor Vilmos pappá szentelésének 100. és vértanú halálának 70. évében az Oltáriszentségi Jézus előtt különösen is imádkoztunk papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatásokért, hogy szolgálatuk által megújuljon a hitélet egyházmegyénkben és hazánkban. Az esti zárószentmisét Juhos Imre a Győri Papnevelő Intézet lelki igazgatója, spirituálisa celebrálta.

Képek>>


2015.01.08. - Szentségimádási nap

Venite adoremus Dominum! – Jöjjetek, imádjuk az Urat!
Január 13. – egyházközségünk Szentségimádási napja


A szentatya szívből buzdítja a keresztény közösségeket és a lelkipásztorokat, hogy az évi szentségimádási napok megtartásával merítsenek lángoló hitet és szeretetet a Szent Eucharisztiából.

 

VI. Pál pápa ajánlotta, hogy minden templomban legyen legalább egyszer egy évben hosszabb ideig tartó, ünnepélyes szentségkitétel, hogy a helyi közösség e szent titkot mélyebben átelmélkedje és imádja. Amikor az Oltáriszentség előtt időzünk, tárjuk fel előtte a szívünket, imádkozzunk szeretteinkért, az egyházközségért, hazánkért, egyházunkért. Szentségimádás idején a Szentlélekben Krisztussal egyesülve felajánljuk életünket a Mennyei Atyának. Ebből a csodálatos kapcsolatból növekszik hitünk, reményünk és szeretetünk.

 

A szentségimádás napjának beosztása:

7.00 Szentségkitétel
8.00 Az Apor iskola 11-12. évfolyamosai
8.45 Csendes, egyéni adoráció
9.55 Az Apor iskola 5-6. évfolyamosai
10.40 Rózsafüzér társulat
11.45 Az Apor iskola 9-10. évfolyamosai
12.40 Az Apor iskola 7-8. évfolyamosai
13.25 Csendes, egyéni adoráció
14.00 Apor iskola és a Szent Anna Otthon dolgozói
15.00 Apor iskola alsó tagozat
16.00 Cursillisták
17.00 Képviselőtestület
18.00 Ünnepi szentmise

 

A szentségimádási elmélkedéseket a felsorolt csoportok vezetik, de kérjük a kedves híveket, hogy reggel 8 és este 6 között jöjjenek be a Szentségi Jézushoz, és bármikor csatlakozhatnak az imádkozó közösségekhez.


Boldog Apor Vilmos pappá szentelésének 100. és vértanú halálának 70. évében az oltáriszentségi Jézus előtt különösen is imádkozzunk papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatásokért, hogy szolgálatuk által megújuljon a hitélet egyházmegyénkben és hazánkban.
 


2015.01.06. - Archívum

Az elmúlt évek eseményei az Archívumban találhatók.


2014.12.25. - Karácsony 2014

És az ige testté lett...

December 24-én 15.30 kezdettel plébániánk fiataljai  Betlehemes pásztorjátékotadtak elő. A felkészítést Dömötör Ádám, Bojtos Rita, ifj. Marek László szervezte. A rendkívül igényes előadáson a zenei kíséretet és aláfestést élőben adta a templomi gitáros zenekar egy csoportja: Marek Róbert, Simon Bence, Simon Dávid, Bodor Szilárd, Szabó Georgina és Bojtos Réka. Ferenc atya hálás szívvel megköszönte a csodálatos előadást, amelyet nagyon sokan megtekintettek. Hála és öröm, hogy fiataljaink ilyen szépet tudnak adni...
Este a Szent Anna Otthonban, majd 22.00 és 24.00 órakor vehettünk részt a Krisztus Urunk születését ünneplő szentmiséken.
December 25-én az ünnepi miserendek szerint vehettünk részt a szent áldozaton. A 10.30-kor kezdődő szentmisét a templomi énekkar tette még ünnepélyesebbé, Somfai elemér karnagy úr vezetésével. Délután Ruppert István organaművész koncertjére került sor.
December 26-án a szentmisék az ünnepi rend szerint folytak.

Pásztorjáték>>

Szentmise>>


2014.12.25. - Gyászhír

Értesítésül adjuk a kedves híveknek, hogy Szabó József címzetes kanonok életének 89., papságának 64. évében, 2014. december 21-én, szentségekkel megerősítve a soproni kórházban elköltözött az örök hazába. József atya a Szentlélek templom építésénél tevékenyen vette ki a munkából a részét, majd templomunkban 1987-1991-ig lelkipásztorként működött. Temetése december 29-én hétfőn, 11 órakor a süttöri templomban bemutatott engesztelő szentmise után, a helyi temetőben lesz.


2014.12.05. - III. Ministránsnap

Az idei évben is Krisztus Király hétvégéjén került megrendezésre a győri Szentlélek Templomban a Ministránsnap a Szentlélek Templomban, valamint az Apor Vilmos Iskolaközpont és a Szent Anna Otthon kápolnájában ministráns szolgálatot teljesítő ministránsok számára.

 

Bővebben>>


2014.11.29. - Adventi gyertyagyújtás

Ma az Apor iskolások közreműködésével meggyújtottuk az első adventi gyertyát, ezzel kezdetét vette az új egyházi év. A szentmise végén hagyományosan útnak indult a Szent család, azaz Ferenc atya megáldotta a Szent családot ábrázoló képeket, amelyek az adventi időszakban egy-egy családnál lesznek, hogy a kép mellett együtt imádkozva várják az Úr Jézus születését.

       


2014.11.12. - Koncert

 

2014. november 22-én 19.00-kor az
Apor iskola aulájában

régi és új dalokkal vár mindenkit
a Szentlélek Templom családi ének- és zenekara

 


A mai napon ünnepélyes keretek Győr város polgármestere, Borkai Zsolt átadta a megújult Szentlélek teret. Az idő múlásával a város tulajdonát képező, templom előtti tér megkopott és sokhelyütt balesetveszélyessé vált. Rózsavölgyi László önkormányzati képviselőnk közbenjárására a Polgármesteri Hivatal az ARVIA Kft.-vel felújítatta a teret, a GYŐRSZOL pedig kialakította a parkot. Ezt követte a tér tönkrement megvilágításának korszerű helyreállítása, amelyet a VILLKOR Kft. végzett el. A felújítási munkából egyházközségünk is szépen kivette a részét, így a közös összefogás eredményének örülhetünk együtt a jövőben.

 

 Riportműsor a Győr plusz tvben>>


"A jövőnk a családban születik" címmel került hagyományosan megrendezésre az egyházmegyei családi nap. 10 órakor szentmisével kezdődött az ünneplés, amelynek szónoka Kiss-Rigó László a Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztora volt. A szentmise keretében adták át az idei Szent Gellért díjakat. Az Apor iskola három kiváló dolgozója, Baloghné Virág Gertrúd, Túróczi Zoltánné és ifj. Szűcs István kapott ezüst fokozatú elismerést odaadó, lelkiismeretes és áldozatos munkájukért.
A püspökvár kertjében főzőversennyel és sok színes programmal folytatódott a nap. Konyhaművészeink bográcsban az idei versenytémának megfelelően pincepörköltet főztek, amellyel harmadik helyezést értek el. 

Képek>>


2014.09.12. - Mária neve napja

Szűz Mária neve napján, ezen a jeles napon gyűltek össze templomunk előkertjében található Lourdes-i barlanghoz a Szent Anna Otthon zarándokai, akik nagyban hozzájárultak az imahely létesítéséhez. Köszönetet mondani, hálát adni és további erőért fohászkodni jöttünk össze, köszöntve a Szűzanyát.

 

Képek>>


2014.08.23. - Ultreya

Emlékezzél meg, ó szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, arról a dicsőségről, amelyben a lourdesi sziklákon megjelenni méltóztattál; emlékezzél meg arról a hatalomról, amelyet szent Fiadtól nyertél! Ó lourdesi Asszonyunk, csodatevő Anyánk, nyisd meg szemünket, hogy megláthassuk az emberi nyomort; gyógyítsd meg fülünket, hogy meghalljuk embertestvéreink kiáltását; oldd meg nyelvünk kötelékét, hogy részvéttel vigasztalhassuk a szerencsétleneket; vezéreld karunkat, hogy a gyámoltalanokat védelmezzük; gyógyítsd bűnrehajló és önző természetünket; add, hogy téged, a szép szeretet Anyját kövessünk, aki amennyekben van, aki napját felvirrasztja jókra és gonoszokra egyaránt.

 

Hagyományos augusztusi ultreyát, a cursillio-t végzett testvérek zarándoknapját tartottuk a mai napon templomunkban. A rózsafüzér imádságot követően szentmise következett, amelyet Salgó Ferenc atya celebrált, majd tanúságtételek kerültek sorra. Délben templomunk pünkösdkor felszentelt lourdes-i barlangjánál együtt imádkoztuk el az Úr angyalát. A napot szentségimádás zárta, amely keretében Benkovich Ferenc atya elmélkedését hallgathattuk meg.

 


"Országunknak szent királya,
Így emlékezünk Istvánra,
Ki államot alapított,
Istenhitre megtanított."

 

Hagyományosan a mai napon ünnepi szentmise keretében emlékeztünk meg Szent István királyunkról. Ezt követően a megszentelt új kenyérből kaptak a hívők, amelyet Borsi Róbert és Rózsavölgyi László önkormányzati képviselők mellett Benkovich Ferenc plébános és Gaál Barnabás a Szentlélek egyházközség világi elnöke osztott.

 

Képek>>


Tóth András atya, görögkatolikus lelkész új megbizatást kapott  püspökétől és visszatér Nyíregyházába szolgálatot teljesíteni. A mai napon a 8.30-as szentmisén búcsúzott el templomunkban a hívektől. Az Apor iskola, a Szent Anna Otthon és a Szentlélek Egyházközség nevében további munkájához jó egészséget és a Jóisten áldását kívánjuk.

 

     


Jézus szentséges szívének ünnepén az esti szentmisét követően rövid körmenetben kísértük az Oltáriszentséget a Tápláló és Tanító Krisztus szobrához. Itt litániát litániát imádkoztunk, majd a Lourdesi barlangot érintve, visszatértünk a templomba.

 

Képek>>


2014.06.22. - Úr napja

     

 

A mai napon „Krisztus titokzatos testét” (Corpus Christi Mysticum) az oltáriszentséget ünnepltük templomunkban. A 10.30-kor kezdődő szentmisét követően a hagyományos körmenetre került sor. 

 

Képek>>


2014.06.09. - Lourdesi barlang

Szeplőtelen Boldogasszony, Mária
Szívünkből Lourdesba száll hozzád szent ima
Lourdesi virágszál, hallgass meg minket,
Zárd a szívedbe hűséges néped !


Tizennyolcszor szálltál alá az égből,
Bernadettnek titkokat mondtál Istenről,
Lourdesi virágszál, felénk hajoltál
Nagy jóságodból forrást nyitottál.

Lourdesi forrás lassú vize partot mos,
Sok szenvedő szegény szívnek áldást hoz
Bénák mozdulnak, bajok gyógyulnak
Kőkemény szívek sorra lágyulnak.


Szeplőtelen Boldogasszony, Mária
Szívünkből Lourdesba száll hozzád szent ima
Bűnös lelkünknek légy menedéke
Beteg testünknek légy segítsége.

 

 

Pünkösd napján került megszentelésre a Lourdesi barlangjelenet, amelyet templomunk bejáratánál találhatunk. A Szentlélek Templom és Otthonfenntartó Alapítvány és hívek adományából készült alkotás Rieger Tibor szobrászművész munkája. A barlang építményét Csapó Géza kőművesmester építette fel. Az építőanyag beszerzésében az Arvia Kft. működött közre.

 

Képek>>


« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 »


Misék rendje

Hétköznap: 18.00

Szombat:   18.00 

 

Téli időszámítás
Vasárnap: 7:00; 8:30; 10:30, 16:00; 18:00

 

Nyári időszámítás 

Vasárnap: 7:00; 8:30; 10:30, 17:00; 19:00 

 

 

 

 



vetítő