Aktualitások archívum

 Amikor úgy gondoltam, hogy életem, papi tevékenységem zsákutcába ért, áthajthatatlan falak meredeztek előttem, pontosan ezek a megpróbáltatások hozták a legértékesebb gyümölcsöket híveim életében és a magaméban is.
Ezt már mindenki tudja, aki kezébe vette templomunk felszentelésének harmincadik évfordulójára kiadott könyvünket: „A Lélek erejében”. Amikor mi gyengék vagyunk, akkor mutatkozik leginkább az Úr ereje, hiszen ekkor adjuk át magunkat Neki.
Így volt ez, közelítve a 70. születésnapomat illetően is. Sorra jelentkeztek a testi és az egyéb gyengeségek. Annyira, hogy nem is tudtam eléggé koncentrálni a kerek évforduló közeledtére. Az idei nagyböjt az áldozatokat illetően keményen próbára tett, a figyelmem pedig főleg csak a templom 30. felszentelési évfordulójával kapcsolatos teendőkre szorítkozott. A május 7-i napra bizonyos egykedvűséggel és fáradtsággal gondoltam. Hozzá jött még, hogy az 1972-ben általam elindított horvát zarándoklat a Vérrel Könnyező Szűzanyához is ezen a napon volt 45. alkalommal. A Szűzanya iránti hálám ragaszkodása arra ösztönzött, hogy nekem most oda kellene menni. Jó munkatársaim szelíd, de ugyanakkor határozott marasztalása tartott itthon a templomunkban.
Amikor szembesültem a hívek sokaságával ezen a csodálatos hálaadó misén, egyik ámulatból a másikba estem. Abból a sok figyelmességből és szeretetből, ami ekkor különösen megnyilvánult irányomban, nem is tudtam igazán mindent úgy felfogni és értékelni, ahogy kellett volna. A tapintatos és nemes ajándékot, a római zarándoklatot a szentatya audienciájára csak igazán most érzékeltem, amikor hatodmagammal a műtét utáni állapotok bizonytalansága után mégis kijuthattam az örök városba, Rómába.
Szeptember 19-én repültünk, ahol kísérőim gondos előkészületei nyomán és sokoldalú segítségével a röpke időt úgy érzem csodálatosan kitöltöttük. Így nem csupán a pápai kihallgatáson való részvételre, a lelki élményekre, hanem az én már pár éve kimaradt kis kikapcsolódásomra is mód nyílt.
Amint Rómába értünk az Isteni Megváltó nővérei által fenntartott zarándokházba Tamagnonba, első utunk a nemzetek apostolához, Szent Pálnak a falakon kívüli bazilikájába vezetett. Itt találhatók a pápák portréi. Nagyjaink és a nemzetek apostolának, Szent Pálnak missziós erejével töltekezhettem. Utána volt még időnk, hogy átvehettük a Pápai Magyar Intézetben a másnapi kihallgatás jegyeit. Ezt követően megtekintettük Giordano Bruno szobrát, majd a Piazza Navonában, Kalazanci Szent József bezárt temploma előtt elhaladva imádkozzhattunk az ifjúság igazi nevelőjének közbenjárását kérve fiataljaink, Apor iskolánk diákjai és nevelői számára.
A Szent Ágnes templomba betérve a családokért bemutatott szentmisébe kapcsolódtunk be, ahol a társadalom legkisebb, de legfontosabb sejtjéért imádkozhattunk.
Szálláshelyünkön mindannyian otthon érezhettük magunkat, hiszen a nővérek és segítőik egyházmegyénkből kikerülve végzik áldozatos munkájukat. Másnap- huszadikán- mivel jegyeinek kiemelt helyre szóltak, könnyen elfoglalhattuk a pápai trónussal egy vonalban a helyünket. A Szentatya a kihallgatás alkalmával a Zsidókhoz írt levélhez fűzte buzdítását, kiemelve a hit és a keresztény reménység két pillérét, amelyek képesek az embert minden megpróbáltatáson átsegíteni. Majd a betegeket és a jegyeseket külön köszöntve, közéjük menve megáldotta a Szentatya. Áldását, amelyet mindannyiunkra, és a szívünkbe odahozottakra adta a Mi Atyánk elimádkozása után, ezúton is próbálom továbbítani jó Híveim felé. A fogadás után azonnal a Szent Péter bazilikába mehettünk, ahol először is Szent II. János Pál pápánál köszönhettük meg a földi életében nekünk adott áldásait, amelyek mind meghozták bőséges gyümölcseiket. Imádkoztunk tehát templomunk híveiért, Apor iskolánk diákjaiért és tanáraiért, a Szent Anna Otthon lakóiért és dolgozóiért. Tőle utunk a szentségi kápolnába vezetett, ahol az Úr Jézus színe előtt csendben, de annál nagyobb odaadással folytathattuk imádságunkat. Majd Szent Péter bronz szobra előtt elhaladva odaértünk sírjához, a Konfessio oltárhoz. Ott természetesen a világegyház imádságos vérkeringésébe kapcsolódva folytattuk fohászainkat.
Majd a magyar kápolnába vitt utunk, ahol a magyar szentek és boldogok segítségét kértük. Különösen Boldog Apor Vilmos domborművénél könyörögtünk iskolánkért. A délután folyamán még felkerestük a lateráni Szent János Bazilikát, amelynek tövéhez épített szent lépcsőn a buzgó zarándok társaink imádkozva feljutottak a kápolnába. Természetesen, aki már járt Rómában tudja, hogy a bazilikák csodálatos szépségével, üzeneteivel az ember sohasem tud eltelni. Legjobb csak leülni, szemlélni, és hagyni az emberi alkotásokon keresztül az istenhitet magunkba áradni, amely aztán rendkívüli lelki békével képes eltölteni.
Másnap reggel mindjárt a Jezsuiták csodálatos templomát az Il Jesu-t látogattuk meg. A hosszú tatarozási munkák után most láthattam először a maga csodálatos barokk pompájában ragyogni. Szent Ignác és Szalézi Szent Ferenc, a két alapító oltáránál elmélkedni, magunkba szívni az apostoli lelkületet, amivel ők elindították a Jézus társasága szerzetes közösségének máig ható művét - felejthetetlen lelki élmény.
Ezt követte a Mamertinus-i börtön meglátogatása, ahol a két apostol-fejedelem raboskodott. Onnan, a föld színétől kettővel lejjebb, bilincsekben írta Szent Pál legszebb vigasztaló leveleit a különböző egyházi közösségeknek. Vallva azt, hogy ő ugyan bilincsekben van, de az Isten igéje nincs bilincsbe verve. Mily vigasztaló is lehet mindannyiunk számára hogy az igazán Istennel egyesült lelket semmi fizikai nyomor sem tudja megtörni.
Innen a negyedik bazilikába vezetett utunk, a Mária Maggiore-hez, a Havas Boldogasszony ünnepéhez kötődő bazilikához. Sixtus Pápa sokáig törte a fejét a bazilika alakját, nagyságát illetően. Augusztus 5-én, a legnagyobb római hőség idején az éjjel leesett hó által kijelölt alapokra építette a Szűzanya bazilikáját.
Még maradt utána egy kis időnk hogy az otthoniakra gondolva csekély emléktárgyakat szerezzünk be. Másnap aztán az odaúthoz hasonló sima úttal lelkiekben, imádságban megerősítve érkeztünk haza, hogy testvéreinket is megerősítsük a hitben.
Ezt a módot tartottam olyannak, ha nem is úgy, ahogy az ember igazában szeretné, de köszönetemet és hálámat kifejezni jó híveim, testvérem és rokonságom hálás ragaszkodó nagylelkű ajándékáért. Forrjunk a jövőben is egyre szorosabban eggyé a közös apostoli feladatokban: egymást támogatva, az Istentől kapott kegyelmeket megosztva, hogy sokakat vezethessünk imáink, apostoli és szeretetgyakorlatunk által, az üdvösség forrásához Jézushoz, a Szentlélek erejével, Isten dicsőségére.
Mindent még egyszer hálásan köszönve foglalom híveimet imáimba és mindazokat, akiket jó volna Jézushoz vezetni.

Ferenc atya

Győr, 2017. Rózsafüzér Királynője hónapjában