Ebben az Égi Édesanyánknak szentelt hónapban egy maroknyi lelkes csapat, jórészt a Rózsafüzér Társulat tagjai, minden hétköznap este és vasárnap délelőtt összegyűltek, hogy köszöntsék a Neki oly kedves szentolvasó imádsággal Máriát. Imádkoztunk a gyermekekért és fiatalokért, hogy legyen tiszta értékrendjük, jövőképük ebben a hazában, a betegekért, főleg azokért, akiknek már gyógyszerre nem telik, a magányosokért, hajléktalanokért, a sok-sok éhező, nyomorgó , fázó családért, vezetőinkért, hogy a Szentlélek megvilágosító erejével legyenek egy igazságosabb társadalom építői, a papokért, hogy bátor , hitvalló, tiszta életükkel legyenek példamutatói és lelki vezetői a rájuk bízottaknak, elhunyt szeretteink és minden tisztítótűzben szenvedő lelki üdvéért…Volt és van miért imádkozni. Október 23-án pedig azért ültünk le az oltár köré és a Szűzanya
elé, hogy népünk erkölcsi, lelki felemelkedéséért kérjük a Magyarok Nagyasszonyának, Szent István királyunknak és az összes magyar szentnek és boldognak a közbenjárását.
Hisszük, hogy az Égben minden imádság meghallgatásra talál. Mi pedig a közös imádság által egyre odaadóbb, egymás gondja baja iránt egyre nagyobb érzékenységet mutató, igazi szerető közösséggé válunk . Segítünk egymásnak, erőt merítünk egymásból. Nyitottak vagyunk, mindenkit, aki csatlakozott vagy csatlakozni kíván hozzánk, örömmel fogadtunk és fogadunk, hisz nem tesz mást, mint a Szűzanya hívását hallja meg.
Baloghné Kalmár Zsuzsanna