Kérjük a kedves híveket, hogy az egyházközségi hozzájárulás befizetésével segítsék templomunk fenntartását!
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8:14)
Jézust a Lélek egykor kivitte a pusztába, ahol kísértést szenvedett, de Isten Fiának bizonyult (vö., Lk 4:3-4, 9-12), s talán mert le tudott mondani a vadul szédítő hatalomról és annak imádatáról (Lk 4:5-8), angyalok szolgáltak néki (Mk 1:13; Mt 4:11), s egy időre elhagyta őt az ördög (Mt 4:11; Lk 4:13). Most azonban a puszta hatalom elé kerül, elhagyatva az emberi érzések és az emberi megértés pusztájában találja magát.
Az első képen a hatalom nehézsége próbál bajt vívni vele. A sanda hatalom sunyi hunyorgása lopva szökik Jézus tiszta tekintete felé. A földi hatalom törtvonalú gesztusait a háttérben a széles alapú vaskos oszlop meredése sem képes kisimítani Jézus egyenes tartásával ellentétben. Jézusnak a lelkét tükröző nyugodt tekintetével szemben a hevült hatalmat hűsíteni rendelt víz tükre zavarodottnak látszik. Biztos, hogy ez nem az élet vize. A hatalom ítélete halálos. Ez a víz most nem az élet fáját öntözi, hanem a keresztét, melyen az élet halni száll.
A második képen az élet fája helyett a halál fájával Isten Fia isteni hatalmáról lemondva magára veszi az emberi gyengeség erőtlenségét. Talán a Lélek is elhagyta, nem lebeg felette; látjuk, ahogyan szellős ruhája lebben a szélben, és ahogy hajában szellő szöszmötöl. A Lélek erősségének hiányát a kezesnek tűnő szellőcske sem enyhíti. Gyengesége tudatában olyan szorosan markolja a kereszt fáját, mintha az adna néki hatalmas erőt.
A harmadik képen aztán a nehézség hatalma kerekedik felül, s Jézus alatta marad. Először esik el a kereszttel. Két nézelődő rossz felbontású arcát látjuk. Jézus arca nincs a szemünk előtt. Ő a földet nézi, ahonnan az ember vétetett, amiből az ember megkapta képét és hasonlatosságát, sőt Isten a fiait „dicsőséggel és nagysággal” koronázta (Zsoltár 8:9); éles és pontos ez a kép, csak pont most nem látszik. Ennek ellenére Jézus keze gyengeségében gyengéden érinti, tapintja, simogatja a föld porát, az ember anyagát. Lehet, hogy ő pontosan látja az ember képét. Isten Fia szereti Isten fiait most is, így is. Mintha mégis Isten Lelke vezérelné. A szeretet Lelke.
„Isten szeretete kiárad szívünkbe a Szentlélek által.” (Róm 5:5)
A szeretet személyek közötti viszony. Ez által, ezzel és ebben élünk. Vagy visszaélünk vele, s akkor nem is élünk benne, sem általa, csak szenvedünk, s gázolva áthágunk egymáson keresztül-kasul. Szülő és gyermek. Házastársak. Testvérek. Barátok, barátnők. Munkatársak, lakótársak, polgártársak. Járókelők és gépjárművezetők. Vezetők és vezetettek. Békétlenül élők és holtak.
A negyedik képen Jézus találkozik Anyjával. A fa vonalában és a fát keresztezve találkozik kezük. A régi Ádámot megrontotta a régi Éva a régi fáról szófogadatlan engedetlenséggel vett gyümölccsel. Az új fán az új Ádám a gyümölcs, s magát kínálja az Éva nevét fordító új Asszonynak, aki makulátlanul engedelmesen szófogadó volt: Ave Maria! A régi parancs mellőzése miatt megsérült szeretetet helyrehozza, hogy beteljesül az új Ádámban megtestesülő új parancs: szeressétek egymást! Ennek a képnek ez áll a célkeresztjében: a halált hozó fán eleven tapintású kezek kereszteződésének kivirágzásában újra kivirul, hírül adatik, megfogan a szeretet gyümölcse.
Az ötödik képen Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában. Mindkettejük arca takarásban, nem tiszta a kép. Világos azonban, hogy testtartásuk, törzsük dőlése, karjuk hajlásszöge példásan illeszkedik az áldozati fa cipelése közben. Jellemző vonásaik azonossága testi-lelki egységet, közösséget sejtet. Még akkor is, ha ruhájuk színe eltérő. Jézusé inkább a tiszta füstére emlékeztet, Simoné pedig a mező zöldjére, hisz ő mezei földműves lehetett. (Mk 15:21; Lk 23:26) Mintha csak Ábelt és Kaint látnánk ebben a felbontásban. A régen bekövetkezett pusztító szeretethiányt Isten Fia kiváltja, pontosabban megváltja a pusztulás útján azzal, hogy a szeretetet kiárasztja a szívekbe a Szentlélek által.
A hatodik képen Veronika kendőjének képét látjuk. Ez a kép a képben pontos tükörképet ad az Igaz képéről. Valódi ikon a felbontástól függetlenül. A kendő redőinek vörös árkában alácsurgó vér szinte felidézi a rossz hírű Rácháb piros fonalát (Józs 2:18), amely őt az igaz hit (Zsid 11:31) és az igaz tett (Jak 2:25) példaképévé tette. Vannak egyházatyák, akik Rácháb fonalát Jézus kifakadt vére előképének tekintik. Az igaz hitből fakadó és igaz tettekben megnyilvánuló igaz szeretet Jézus pontos felbontású képét adja. Akár mint előkép, akár mint képmás, képes megváltani a rossz hírű embert, hogy a valódi ikonban mint lelki tükörben Jézust és magunkat egyszerre láthassuk. Ahogy Veronika maga előtt tartva a szenvedő Igaz képét, abban a megtisztult, megigazult ember képét is felmutatja. Hiszen így Isten szeretete valóban kiárad szívünkbe a Szentlélek által.
„Az igazság Lelke mindörökké veletek marad.” (Jn 14:15)
A Szenvedő Igaz képe az igaz szeretetben tapasztalható meg. Ha megmaradunk a Szenvedő Igaz szeretetében hittel és jó cselekedetekkel, velünk marad az igazság Lelke.
A hetedik képen Jézus másodszor esik el a kereszttel. Bár a kereszt terhe lesújtja Jézust, ő a keresztfát mégis magasra tartja, sőt kapaszkodik belé, mintha ez húzná fel, vagy erre támaszkodva tudna felkelni a földről. Ugyanakkor a másik kezével Jézus a földbe markol. Kapaszkodik a földbe, az ember anyagába, a föld anyaga által megjelenített emberbe. Azért ragaszkodik hozzá, az emberhez, hogy ha esettségéből felkel, magával emelje az embert. Képletesen szólva: ragaszkodással a földbe kapaszkodva Jézus az emberrel marad. Ez vert helyzetben igazán lelkesítő. Hogy tudniillik Isten Fiában esettként, vesztesként is velünk marad az igazság Lelke.
A nyolcadik képen Jézus a síró asszonyokkal találkozik. Égbe mutató prófétai gesztussal fordul hozzájuk. „Ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt.” (Lk 23:28) Isten Fia biztos nem a részvétről, az együtt szenvedő szeretetről beszéli le őket. Isten Fia inkább igaz megkülönböztetésre int. Míg másokkal együtt érzünk, meg ne feledkezzünk a saját keresztünkről, amit másokért, a ránk bízottakért kell viselnünk, hordanunk, szeretnünk. He ezt teljesen magunkévá tesszük, akkor veszünk valóban részt Jézus szenvedésében, akkor járjuk az ő keresztútját. Ha igaz lélekkel tesszük ezt, akkor öleljük magunkhoz megváltásunk zálogát, ahogy Isten Fia a kereszt fáját, amit egészen jó felbontásban láthatunk a képen. Így az élet igazságának Lelke velünk marad.
A kilencedik képen Jézus harmadszor esik el. Teljesen arcra borul. Olyan ez, mint a prostratio. Orvosilag ez a teljes testi kimerültség. Vallási értelemben azonban lelki tiszteletadás. Mélységesen megható. Testi ereje fogytán – lelki ereje teljében tiszteletteljes leborulással a porhoz bújik, a földet öleli. Kinyilvánítja bensőséges egységét az emberanyaggal. Még akkor is, ha most a Golgota előrevetülő árnyékában az emberlakta vidékről számkivetve emberlábak magasodnak föléje. Jézus, az igazság Lelke által ihletett zsoltárokat imádkozó Szenvedő Igaz felidézheti magában, mit énekel a zsoltáros az emberről: „lába alá vetettél mindent: minden juhot …” (Zsoltár 8:7-8) Még az Isten Bárányát is. Aki elveszi a világ lakóinak a bűnét még ekkor is. Sőt ekkor igazán, lemondva istenségéről, s teljes igazában magára véve az emberséget, mely porból vétetett és visszatér a porba. Megtér, hogy megtérjenek. Az igazság Lelke így mindörökké velünk marad. A Szenvedő Igaz pedig befejezi az igazság Lelke szerinti zsoltárt: „Uram, mi Urunk, széles e világon milyen csodálatos a te neved!” (Zsoltár 8:10)
„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2 Kor 3:17)
Jézus szabadon levetette magáról istenségét, ezért a Lélek vezetésével teljesen olyan lett, mint egy ember. Egy közülünk, velünk és értünk. Szolgai alakot vett fel, Isten Szenvedő Szolgája alakját, hogy minket szabaddá tegyen a bűn rabságából.
A tizedik képen Jézust megfosztják ruháitól. A formaruhát viselő katona leveszi Jézus ruháját, hogy felfedje az Isten Fia emberformáját. A mezítelen Isten Fia szótlan rezzenéstelenséggel áll, mint a bárány nyírója előtt. A kiszolgáltatott Isten Fia mezítelensége felfedi az Emberfia védtelenségét. Testi pőresége ellenére megmarad Jézus lelki sérthetetlensége, mert önként áll elébe, pontosabban a jobb felbontás kedvéért mindhalálig engedelmeskedve az Atya akaratának. Ez a lelkület a szabadság záloga. Az önkéntes lemondás a lelki erő forrása. Itt az Úr Lelke biztosítja a szabadságot.
A tizenegyedik képen Jézust a keresztre szegezik. Lélekben halljuk a fém csattanását. A vér spriccenését. A fa koppanását. A testszövetek surranó hasadását. És a fülünkben cseng Jézus némasága. A test kínzása, szenvedése most Jézus lelkigyakorlata. Önként, szabadon, értünk, emberekért. A lesújtó kéz csapása nem taszíthatja lejjebb, hiszen Jézus már megalázta magát és engedelmes lett a kereszthalálig. Ez a mélypont a felemelkedés kezdete.
A tizenkettedik képen Jézus meghal a kereszten. Kileheli a lelkét. Lemeztelenítve szabaddá lett teste. Kiszenvedett teste szabaddá tette lelkét. Bár az Isten Fia halála miatt sötétség sújtja a földet, az emberekért vállalt halálában lelkedzett szabadság megvilágosítja az emberlakta földet, a kockaházakat, a lakótelepeket, az emberi közösségeket és benne minden egyes embert. Mert ahol az Úr kilehelt Lelke, ott a szabadság. Ide lehelte Lelkét, itt lehet a szabadság.
„Vegyétek a Szentlelket ...” (Jn 20:22-23)
Hogy szabadok legyünk, minden bénító, tehetetlenségre kárhoztató, kilátástalan hatás ellenére. Legyünk nyitottak, fogadókészek. Mint egy anyaöl. Vagy a föld mélye. Vagy az ember akaratlan üressége.
A tizenharmadik képen Jézus keresztről levett testét Anyja ölébe helyezik. Fájdalom. Nem a szülés örömteli fájdalma, ami az élet titka. Az újraszülni képtelenség fájdalma, ami a halál titka. A képtelenség felbonthatatlansága miatti tehetetlenség fájdalma. Nincs mód visszatérni az anyaölbe, hogy újraszületve éljen. Vigasztalanság. Ugyanakkor megígérte, hogy más vigasztalót küld nekünk, de ahhoz előbb neki el kell mennie, s akkor majd lélekben mi fogunk újjászületni. Misztérium, amely Jézus parancsainak megtartása, azaz a szeretet gyakorlása által válik megtapasztalhatóvá. A szeretet Szentlelke megnyilvánulásának legmegfelelőbb ideje.
A tizennegyedik képen Jézust sírba helyezik. A föld mélyébe. A földanya ölébe. Mint egy földből vétetett ember fiát. Akárkit megillető végtisztesség. A megszégyenítő, lejárató kivégzés ellenére tisztes vég. „Abszolút erők egyensúlya.”6 Végtelen nyugalom. A teremtő és termő Lélek legalkalmasabb ideje. Mint amikor a búzamag a földbe hull.
A tizenötödik képen Jézus föltámad a sírból. A föld mélyéből. A földanya öléből. Mintegy az új teremtés első ideális felbontású képe. A sírt fedő kőlap és a kar vonalának párhuzamos érintkezése mintha azt láttatná, hogy a Feltámadott az Újjáteremtő. Kezének sebhelyét az új teremtésben ékkőként mutatva köszönt: „Üdvözlégy, ember, légy kegyelemmel teljes, mert az Úr veled van Lelkestől, Testestől!”
Itt, a marcalvárosi Szentlélek-templomban figyeljük meg azt is, hogy a Keresztutat a templomszentelési krizma jelei kísérik. Ez a krizma ugyanaz a szent olaj, mint amivel a keresztség szentségét megkaptuk, és amivel a bérmálás szentségében részesültünk. A Keresztút negatív vonásait a szent olaj megerősítő jele segít pozitív állapotba vezető állomások soraként végigjárni. Azt is tudatosítsuk magunkban, hogy a Szentlélek-templom hátsó falának körívén, ahol a Keresztút képei vannak, az így megjelölt pontokból induló sugarak az oltár terébe vezetnek bennünket, ahol az áldozatbemutatáskor is vesszük a Szentlelket, amikor Krisztus valóságos Teste és Vére az Oltáriszentségben közénk lép. Sőt, még tovább vezetnek a sugarak a Keresztút színeit ajtaján tükröző Tabernákulumhoz, ahol az Úr Testestől és Lelkestől velünk marad. A sugárzás itt sem áll meg. A Keresztút képeiből kiinduló sugarak a templom és a szentély falain kívülre visszavezetnek bennünket a világba, az embertársak körébe, ott találkoznak abban a középpontban, ahol a Keresztút, az Oltár és a Szentség erejével a küldetésünket teljesítenünk kell. Hogy bár aranyunk-ezüstünk nincs, de adjuk azt, amink van Jézus Krisztus nevében!
Ámen.
Hétköznap: 18.00
Szombat: 18.00
Téli időszámítás
Vasárnap: 7:00; 8:30; 10:30, 16:00; 18:00
Nyári időszámítás
Vasárnap: 7:00; 8:30; 10:30, 17:00; 19:00