Dr. Csókay András
Hogyan térjünk vissza gyermekkori hitünkhöz?
Érdekes beszélgetés hangzott el tegnap a televízió Szólás szabadsága című műsorában. Az idei Prima Primissima díj győztesei közül hárommal beszélgetett a műsorvezető, és végezetül feltett egy zárókérdést:
„Mit kívánna karácsonyra, mit tenne a fa alá?”
Zorán nyugalmat, békét kért.
Esterházy Péter a nyugtalanságot nem tartotta eleve rossznak, ha nem halad meg egy emberileg elfogadható mértéket. Egyfajta békés alkotó nyugtalanságot kért.
Az idősödő művész, Kállai Ferenc azt kérte, hogy térjen vissza az a gyermekkori hit, amellyel gyermekként tudta várni a Jézuskát. Elmondta, hogy szüleivel, amikor estefelé az utcán menve gyermekként szenteste már látta a karácsonyfa fényeit a lakásokban, boldogan várta, hogy hozzájuk is megérkezik a megváltó betlehemi gyermek.
Nagy dolog, ha valakiben megfogalmazódnak? ezek a kérések, mert azt jelenti, hogy látja a bajokat. De a „hogyan” is legalább ilyen fontos.
Hogyan legyen nyugalmunk, hogyan legyen gyermekkori hitünk?
Erre is kaptunk választ a műsorban dr. Erdő Péter bíboros atyától, még a kérdések előtt.
A karácsony Krisztus születésének az ünnepe. A szeretetet helyesen csak ennek fényében lehet értelmezni. A ma társadalma képtelen elfogadni, hogy a szeretet nemcsak lelki, testi örömből, gyönyörből áll, hanem szenvedésből is, ahogy azt Krisztus élete megmutatta. Ő a teljes szeretet, a szenvedés végén mindig ott van a feltámadás.
De hogyan lehet ezt elfogadtatni újra a magyar társadalommal? A kóros nyugtalanságnak oka van. Nem jó, ha mindenkitől egyformán kérjük a nyugalmat. A nyugtalanság okozóitól különösen kell kérni. Nem lehet összemosni a nyugtalanságot okozókat és az elszenvedőket.
Krisztus se mosta össze az őt halára ítélő farizeusokat, Pilátust a tanítványokkal.
Országunk különös nyugtalanságát az okozza, hogy egy hazugsággal nyertes kormány vezeti (2006!). Ezt nem lehet elhallgatni a karácsonyt hamisan értelmezve, a Krisztus nélküli szeretedet hangoztatva, általában nyugalmat kérve.
Hogyan lehet visszanyerni gyermekkori jézusváró hírünket?
A gyermeki hittel, ősbizalommal születik Isten iránt. Bele van ültetve a lelkiismeret. Barsi Balázs ferences atya megfogalmazásában: „Krisztus homályos hangja olyan, mint a köldökünk, amely édesanyánkra emlékeztet."
A lelkiismeretünk Istenre emlékeztet. Ha ezt a gyermekkori hitet nem táplálják, akkor elmúlik, le lesz nyomva, mélyre, elnyomódik a lelkiismeretünk és elárasztanak minket a bűnök.
Az elmúlt ötven évben a szülőként gyermeket nevelő idősebb korosztály nagy része nem merte ezt a jézus-váró hangulatot továbbadni gyermekeinek. A, nagymamák tették ezt, ők jártak a templomba, ők próbálták a mécses lángját őrizni a mai ötven-hatvanévesekben.
Emlékezzünk a már nem élő nagyszülőkre! Ebből táplálkozva vissza fog jönni az a gyermekkori hit, amelyet Kállai Ferenc is kér. Vegyük komolyan az egyház tanítóhivatalát! A hit hallásból fakad, nem csak „úgy jön".
Felnőttkorban különösen nem.
A hit nem elméleti kérdés, hanem döntés, amely bizony áldozattal is jár. Áldozat nem félni, nem behódolni a hazug hatalomnak, nem hízelegni neki. A gyérmek nem fél, gondolkodása logikus, egyszerű és őszinte. Nem hazudozik. A gyermek megbocsátó, nem boszszúálló, és még sorolhatnám, amiért példát vehetünk gyermekeinkről. Nehéz róluk példát venni, a felnőtt kor gondolkodásával nem tűnik kifizetődőnek, nem is megy. Isten segítségével azonban igen.
A betlehemi születés, Krisztus élete, szenvedése, majd a feltámadása megmutatta, hogy a templomba járó, unokáikat az elmúlt ötven év hazug rendszereiben is hitre nevelő nagymamáknak, nagypapáknak volt, van és lesz igazuk. Ez legyen az üzenete a karácsonynak, ez az igazi ajándék!
2006. december
