Szentlélek templom, Győr


Menü


Közlemények
Egyházközségi hozzájárulás
2022.12.01.

Kérjük a kedves híveket, hogy az egyházközségi hozzájárulás befizetésével segítsék templomunk fenntartását!

Részletek>>


Facebook
2022.12.01.

25 éves jubileum riport
2012.10.10.

A Revita televízió CREDO című vallási műsorában egy riport készült Ferenc atyával, amelyet az alábbiakban tekinthetünk meg.

 

Riport>>


Hitoktatás
2012.09.15.

Kialakultak a plébániai és a lakótelepi iskolák hitoktatási időpontjai. Kérjük a kedves híveket, hogy budítsák ismerőseiket, hogy ő maguk, illetve gyermekeik minél többen jelentkezzenek a felkínált időpontokra.

Részletek>>


Jubileumi video
2012.05.31.


TemplomunkKarzat mozaik – Tolnay Imre kommentárja

 Évezredes technikával a XXI. században
– a győri Szentlélek-templom karzatívének mozaikjáról

 

 

Óriási kihívás volt számomra, hogy egy hatalmas falfelületre, kilenc részből álló, de összefüggő üvegmozaik terveit elkészítsem. A kis színes vázlatok sokaságát egyeztetések, majd nagy, méretarányos vonalas kartonok kellett, hogy kövessék, közben elelmélyülni egy-egy ó- és újtestamentumi részben, melyről néhány négyzetméterben maradandót, egyedit, ugyanakkor közérthetőt kellett képileg meg fogalmazni. Kiszámolni-kijelölni, majd megírni az egyes képekre kerülő hosszabb és rövidebb bibliai részletek betűit és természetesen közben folyamatosan szállítani a kartonokat Bükre Pista bácsinak, azaz Krizsán István mozaikművésznek, akivel és családtagjaival nagyon jó és megtisztelő volt együtt dolgozni.

 

 

A mozaiktechnika története több mint kétezer éves, már a hellenizmus korában, Nagy Sándor alexandriai palotájába is készült nagyméretű színes padlómozaik, de igazi fénykorát a római, majd az abból kialakuló ókeresztény és bizánci művészetben érte el. A műfaj legjelentősebb alkotásai Róma, Ravenna, Szicília templomaiban, kápolnáiban találhatók, de egész Itália és a Közel-Kelet hellén, latin és keresztény tradíciójú térsége gazdag mozaikokban. Egyik fajtája – a Szentlélek-templomba is került – velencei üvegmozaik, melynek alapanyaga és alapeleme különböző anyagokkal színezett, öntött üveg. A mozaik, különösen az üvegmozaik sajátos, misztikus hatását azáltal éri el, hogy fényes, apró felületi egyenetlenségeket hordozó képkockái szétszórva verik vissza a fényt, ezáltal különös vibráló ragyogást, bizonytalan sík- és térérzetet hoznak létre a nézőben.

 

A mozaikrakáshoz 1-2 cm2-esre darabolt színes kis alkotóelemeket ma az észak-olaszországi Spilimbergoban gyártják egy kis velencei hagyományú családi üzemben, megrendelésre, pontos színárnyalat-kódok alapján. A győri Szentlélek-templom mintegy 60 m2-es karzatmozaikját beépítésre készen, 150×60 cmes, egyenként 70 kg körüli bebetonozott táblákba öntve szállítottuk a helyszínre, az egyes táblák ezután szorosan összeillesztve-összedolgozva kerültek beépítésre. Az egyes képek a tervek alapján 6 méter hosszú, homokkal felszórt munkaasztalon készültek, majd csirizes könyvkötővászonnal lettek „arcukkal felfelé” leragasztva és a homokágyból kiemelve. Ezután kerültek a mozaikképrészek hátukkal a nyersbetontáblákba, majd a beton megkötése után vizes áztatással választották le róluk a majdan ragyogó felületet takaró vásznat. Kefével és ecetes vízzel történő átdörzsölések után nyerték el a mozaiktáblák jelenlegi ragyogó fényüket. 

 

 

A teljes, 40 méteres karzatívet kitöltő mozaikképsor a kezdetet és véget jelölő görög alfával indul és ómegával zárul. Első képe a Genezis egyik súlyos jelenete, a vizek szétválasztása és a szárazföld teremtése, melyen a kék és zöld sok árnyalatával és kontrasztjával, a Teremtőt pedig a felhőkből kirajzolódó-kinyúló szárnyas lényként jelenítettem meg. A szárazföld síkja vezet át Ezekiel könyvének csontmezőjéhez, ahol a teremtés mérföldkőfázisaként a földből és csontokból emelkednek ki, elevenednek meg a teremtmények, az ember. A teremtett világ végtelen horizontján jelenik meg nagy időbeli ugrást áthidalva a földi és égi szövetséget beteljesítő Jézus hírnöke, a Máriát köszöntő angyal. A Szűz Mária alakja mögötti gyümölcshozó fa sokjelentésű jelkép, itt elválasztó és összekötő motívum is egyben Jézus megkeresztelésének jelenetéhez. A mozaiksáv oltárral szemközti közepe, tengelye az áldozati liturgia bensőséges előképét, az Utolsó vacsora jelenetét ábrázolja, nem világos, ünnepélyes európai ábrázolási konvenció szerint, hanem meghitt, korabeli, szerény miliőben. A következő képen, a poklok drámai sötétje és a Golgota keresztjeivel a háta mögött már a feltámadt Jézus jelenik meg, majd a Szentlélek ajándékaiként megvalósult épületek sorát látjuk, az egyetemes üzenet, a tanítvánnyá tevés helyi állomásait. Az ökumené, a világ egységbeszeretésének jelképeiként a különböző vallásfelekezetek győri emblematikus templomai jelennek meg egy következő képen, mellettük a fényben ragyogó hegyre épült város és az egyház hajója, az új lelki tartalmakat és üzenetet hordozó Noé-bárka. Az ígért és „nektek készített” országába hívja és emeli-segíti a megdicsőült Jézus az utolsó jelenet vízben vergődő szereplőit, még ragyogóbb dimenziókra utalás, még ragyogóbb színek. 

 

A Szentlélek-templom hatalmas karzatmozaikjának elkészítését Krizsán István súlyos betegséggel hősiesen küzdve végezte és irányította. Kegyelmi ajándék volt számára és számunkra, hogy a mű elkészültét, megáldását még megérhette, csak azután tudta testét a halálos kór legyőzni. Személye adta tehát az egyik legerősebb hitet és hitelt e mozaikív megszületéséhez, reményeink szerint még sok nemzedék lelki gazdagodására.


Tolnay Imre

 












Misék rendje

Nagyhét, húsvét:

Hétfő, Kedd, Szerda: 18.00 szentmise

Csütörtök: 19.00 szentmise, majd 23:00-ig szentségimádás

Péntek: 15.00  Nagypénteki szertartás, 23:00-ig virrasztás; 18:00 városi keresztút

Szombat: 19.00 Tűzszentelés, vízszentelés, feltámadási mise, körmenet, ételáldás

Vasárnap: 7:30 szentmise a Szent Anna Otthonban,   Szentlélek-templom: 8.30; 10.30; 17.00; 19.00

18:00 Orgonakoncert

Hétfő:  7:30 szentmise a Szent Anna Otthonban, Szentlélek-templom:8.30; 10.30; 17.00 (A Lélek zenekar szolgálatával); 19.00
 

Hétköznap:  18.00 (csütörtökönként szentségimádással)

Szombat: 18.00 

 

Nyári időszámítás

 

Vasárnap: 7:00; 8:30; 10:30, 17:00; 19:00 

 

Téli időszámítás

 

Vasárnap: 7:00; 8:30; 10:30, 16:00; 18:00

 

 



vetítő